Térkép bezárása

Vajda Margit

zenepedagógus

Már a kiskanizsai zenei általános iskolában megfertőztek a zene szeretetével. Csodálatos élményekben volt részem az énekkar és Cirip népzenei zenekar fellépésein. A néptánc óvodás koromtól a mindennapjaim része volt. Másfél évtizedig aktív tagja voltam a Kanizsa Táncegyüttesnek, majd a Zalagyöngye Táncegyüttesnek. Kaposvári tanulmányaim alatt a Kaposvár Táncegyüttesben is táncoltam. 2000-ben kaptam meg tanítói –ének-zene tanári diplomámat. Zeneiskolában tangóharmonikázni tanultam. A hangszer sokszínűségét számos helyen és élethelyzetben tudtam kihasználni.
Mindig szívesen foglalkoztam, játszottam gyerekekkel, főleg, miután megszületett Jázmin kislányom. Gyakorlatilag együtt fedeztük, fedezzük fel a népi mondókákat, játékokat.
Barátnőimen látom, néhányan mennyire kellemetlennek tartják, hogy együtt énekeljenek a gyermekükkel. Ebben szeretnék segíteni az anyukáknak, apukáknak, hogy levetkőzzék ezt a gátlást. Hiába szól hamisan egy-egy hang, a gyermeknek mindig az anya hangja cseng a legszebben.

Alkalmi jelleggel Kerekítő Ovimókát is tartok óvodákban akár ünnephez kötődően is.

Ha további képeket is szeretnél látni a fogalkozásaimról, kattints ide: http://margaretamoka.blogspot.hu/


Vajda Margit foglalkozásai:

A részletekért (pontos helyszín, időpontok stb.) kattints a helyszín nevére!

Becsehely - Becsehelyi Faluház Kerekítő Ovimóka 3-7 éveseknekFoglalkozásvezető: Vajda Margit
Hahót - Hahóti Napköziotthonos Óvoda Kerekítő Ovimóka 3-7 éveseknekFoglalkozásvezető: Vajda Margit
Letenye - Letenyei Hóvirág Óvoda Kerekítő Ovimóka 3-7 éveseknekFoglalkozásvezető: Vajda Margit
Nagykanizsa - Hevesi Sándor Művelődési Központ Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Vajda Margit
Nagykanizsa - Nagykanizsa - Hevesi Sándor Művelődési Központ Kerekítő Ovimóka 3-7 éveseknekFoglalkozásvezető: Vajda Margit
Tótszentmárton - Faluház Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Vajda Margit
Zalakomár - Zalakomári Művelődési Ház Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Vajda Margit
Zalaszentbalázs - Községi és Iskolai Könyvtár Kerekítő Mondókás Móka 0-3 éveseknekFoglalkozásvezető: Vajda Margit

Eddigi látogatók

1053402

Copyright ? 2009-2017 Kerekítő
Ölbeli játékok és mondókák - Baba-mama foglalkozás.
Minden jog fenntartva.

Vásárlási feltételek | Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi szabályzat